Bejegyzések

A 8. Salva Vitás Strázsa Tanya tábor élménybeszámolója

Kép
Én ugyan még csak 2. alkalommal kísértem a csoportot, de a csapattagok többsége, a Salva Vita ügyfeleinek „kemény magja” mind a 8 Strázsa Tanya táborban részt vett. Nem bírják megunni. Többször is felvetettük mi, szervezők, hogy esetleg máshova menjünk, új helyszínt próbáljunk ki, de a résztvevők erről hallani sem akarnak. Hogy miért? Aki járt már a Strázsa Tanyán,  annak nem kell magyarázni. Aki még nem, annak talán annyit mondhatunk, hogy a tanyát létrehozó és vezető házaspár, Németh Csaba és Némethné Horváth Bea személye, szeretete, kedvessége, befogadó szemlélete olyan vonzerő, aminek lehetetlen ellenállni. Ehhez adódik a különleges környezet és a városi ember számára különleges programok.  Persze a mi ügyfeleink – jobbára tanulásban / értelmileg akadályozott és/vagy autista fiatalok - számára az ismerős környezet, az ismerős emberek is fontos szerepet játszanak. Egyszerűen kell a biztonságérzetükhöz az, hogy ismerik a terepet, a szabályokat és tudják, itt teljesen önmaguk...

Impro színház értelmileg akadályozott és autista emberekkel

Kép
  Alapítványunk a Momentán Társulat tagjaival együttműködésben 2022. tavaszi félévében egy szociális készségfejlesztő tréningsorozatot valósított meg. Ezen programsorozat keretében értelmileg akadályozott és autizmus spektrum zavarban érintett személyeknek tartottunk klubfoglalkozásokat, ahol a társas kapcsolatok, szociális helyzetek megértése volt a fókuszban. Sokat szerepjátékoztunk, beszélgettünk, nevettünk és nem utolsó sorban rengeteg dolgot megtanultunk együtt, egymástól, egymásról. A klubsorozat megkoronázásaként június elején egy ismerkedős rendezvényt is szerveztünk értelmileg akadályozott és autista fiatalok részére. A program apropóján most Harsányi Bencével, a Momentán Társulat alapító tagjával beszélgettünk. Kappel Katalin (Salva Vita Alapítvány):  Bence, mesélnél kérlek egy kicsit magadról, a Társulatról, valamint arról, hogy hogyan merült fel a projekthez való kapcsolódás ötlete? Harsányi Bence (Momentán Társulat):  A Momentán Társulattal 2003 óta játszunk ...

Hogyan lehetsz társtréner, akár tréner?

Kép
  Nyolc ország kilenc partnerszervezetének együttműködésében – a Salva vezetésével egy hároméves Erasmus+ projekt a Train the Competent keretében – készül az az új módszerű, a teszttréningek alapján Európa szerte sikeresen működő tréningprogram, melynek célja, hogy fogyatékossággal élő felnőttek képességeik, kompetenciáik fejlesztésével társaik segítőivé vagy társtrénerré, akár trénerré válhassanak.  Ezáltal növelhessék elhelyezkedési esélyeiket a nyílt munkaerőpiacon, teljesebb életet élhessenek, s ehhez új megoldásokat találjanak nemcsak ők, de az őket oktató tanárok, trénerek és az őket foglalkoztató cégek is. Idén októbertől nyolc nyelven, köztük magyarul is elérhető lesz a tréningprogramokhoz szóló anyagokat tartalmazó két könyv.  Portóban még a vasútállomás falai is történeteket mesélnek, egyenként, kézzel festett csempékből áll össze a nagy kép. 2019 novembere van, Portugáliában vagyunk, az első háromnapos projekttalálkozón. Este páran sétálni indulunk. Az egyik ki...

Kajla a kutya, aki ott van – és ezzel segít.

Kép
Egy nógrádi faluba mentettek kutyákat a Putrinka állatmentői 2020 januárjában. Az egyikük, egy körülbelül 3 hónapos keverék az enyém lett. Ő Kajla a Salva Vita Alapítvány első négylábú munkatársa. Vannak, akik szerint tacskó, mások border collie-ra esküsznek, de terrier is sokak szerint. Valószínűleg mindez, és még más is. Annyi bizonyos, hogy a hátsó lábain extra lábujjai vannak (6-6). Sok mindentől fél a mai napig, például a vonat hangjától, bármilyen messzire is van. Imád labdázni és erdőben rohangálni. A kutyasuliban alap és középfokon is 97 százalékos vizsgákat tettünk. Ez az engedelmességről és az ügyességről szól, tehát nem buta (és én se vagyok béna), de nem terápiás kutya. Azon túl, hogy nem terápiás eb, ráadásul nekem első kutyám. Így én is rengeteget olvasok, beszélgetek, tanulok. Mivel ő maga is sokszor fél, eleinte azt gondoltam, hogy nem is lesz jó társasági kutya. De úgy gondoltam fejlesztem, tanulunk és meglátjuk, mi lesz. És ez bejött. Amikor tavaly augusztusban a Salv...

Autizmus Világnapja

Kép
  2007-ben az ENSZ április 2-át jelölte ki az Autizmus Világnapjának. A Világnap célja, hogy ezen a napon a figyelem az autista emberek felé forduljon és azáltal, hogy az emberek jobban megismerik az autizmust nagyobb mértékű legyen az autista emberek társadalmi elfogadása.  Az autizmus spektrum zavar egy rendkívül színes állapot. Mint ahogy minden ember más és más, az autista emberek is rendkívül sokfélék, ezért is hívják az állapotot spektrumnak. Van azonban néhány dolog, ami minden autista emberben közös. Ilyen a szociális kommunikáció nehezítettsége és a rugalmatlan gondolkodás. Az, hogy ez hogyan jelenik meg mindenkinél eltérő. Van, aki nem, vagy nagyon keveset beszél, van, aki akár túl sokat is. Van, aki nem érti az íratlan szociális szabályokat ezért esetenként udvariatlannak tűnhet. Van, aki nagyon ragaszkodik a megszokott környezethez, a jól bevált napi rutinokhoz. Sokszor valamilyen szenzoros érzékenység is társul az autizmus mellé, ilyen lehet a zajokra vagy fényekr...

Down-szindróma világnap

Kép
 2006- ban ünnepelték először a Down-szindróma világnapját, 2012. - ben pedig az ENSZ hivatalosan  Down- szindróma világnapjává nyilvánította a tavasz első napját. De miért pont március 21? A válasz egyszerű, a dátum a  a 21-es kromoszóma triszómiájára, utal, mely a Down-szindróma sajátossága. A Down szindróma az egyik leggyakoribb genetikai rendellenessége miatt kialakuló állapot. Felismerhető a mandulavágású szemekről, tenyéren végig húzódó mély barázdáról, sokszor járul hozzá alacsony testmagasság, csökkent izomtónus. Gyakran kísérik, szívfejlődési rendellenességek, cukorbetegség vagy a hormonális rendszer zavarai. Társulhat az értelmi funkciók eltérő mértékű csökkenésével is. Hétszázból egy gyermek születik Down-szindrómával. A korszerű diagnosztikának, egészségügyi ellátásoknak és gyógypedagógiai eszközöknek köszönhetően a Down-szindrómás emberek hosszú és teljes életet élhetnek.    Március 21-én szerte a világban figyelemfelhívó és szemléletformáló re...

Beszéljünk a pénzről!

Kép
 Nem is olyan régen a társadalmunk úgy gondolt a fogyatékos emberekre, mint gyámolítandó személyekre, akiket gyógyítani, kiszolgálni kell, akik nem képesek önállóan élni, döntéseket hozni. Ez a gondolkodás szerencsére változik, nagy örömünkre egyre erősebbek azok a törekvések, melyek a fogyatékos emberek társadalmi beillesztését helyezik fókuszba. Annak, hogy a fogyatékos emberek nem elzárva, kirekesztve, kiszolgálva és kiszolgáltatva élnek, számos előnye lehet úgy rájuk nézve, mint a többségi társadalomra. Ahhoz, hogy ebből valóban mindenki profitálni tudjon, ügyfeleinket fel kell készíteni az önálló életre, ami nagyon izgalma, sokrétű feladat, talán egy külön poszot is megér majd. Ebben a bejegyzésben az önálló élet egyik szegmensével, a pénzügyekkel, pénzkezeléssel foglalkozunk. Az önálló élet fontos feltétele, hogy tudjunk a pénzzel bánni, ismerjük az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat. Hogyan gazdálkodjunk a pénzünkkel? Hogyan fizessünk számlákat, nyissunk bankszámlát? Adjunk-e ...