Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2023

Véget ért a L.I.K.E. program

Kép
L.I.K.E. záró konferencia  Búcsúzunk a L.I.K.E. projekttől, ami alaptványunk munkatársai számára  nagyon kedves és fontos program volt. Szerettünk benne dolgozni, mert egyszerr volt újítás, hiszn nem csak megváltozott munkaképességű résztvevőkkel dolgoztunk, és egyszerre épített a már meeglévő tudásunkra, tapasztalatainkra, például a Munkahelyi Gyakorlat Programban szerzettekre.  Izgalmas, és kihívásokkal teli életutakat ismerhettünk meg, és nagyon nagy öröm számunkra, hogy sok esteben tudtunk segíteni a résztvevő fiataloknak. Erről itt a blogon is többször hírt adtunk már. Hogy mit is csináltunk pontosan, az kiderül a progam vezetőjének, Zsiday Krisztának összefoglalójából, ami alább olvasható. L.I.K.E. (Life Investment is the Key to Employement) jógyakorlat   A L.I.K.E. ifjúsági ház – mely a Salva Vita Alapítvány keretein belül, a Szeglet Közösségi- és Élménytér épületében működött - egy nemzetközi együttműködés keretében jött létre. Nemzetközi, magyar adatokat is gyűjtő kutatá