A 8. Salva Vitás Strázsa Tanya tábor élménybeszámolója



Én ugyan még csak 2. alkalommal kísértem a csoportot, de a csapattagok többsége, a Salva Vita ügyfeleinek „kemény magja” mind a 8 Strázsa Tanya táborban részt vett. Nem bírják megunni. Többször is felvetettük mi, szervezők, hogy esetleg máshova menjünk, új helyszínt próbáljunk ki, de a résztvevők erről hallani sem akarnak. Hogy miért? Aki járt már a Strázsa Tanyán, annak nem kell magyarázni. Aki még nem, annak talán annyit mondhatunk, hogy a tanyát létrehozó és vezető házaspár, Németh Csaba és Némethné Horváth Bea személye, szeretete, kedvessége, befogadó szemlélete olyan vonzerő, aminek lehetetlen ellenállni. Ehhez adódik a különleges környezet és a városi ember számára különleges programok. 

Persze a mi ügyfeleink – jobbára tanulásban / értelmileg akadályozott és/vagy autista fiatalok - számára az ismerős környezet, az ismerős emberek is fontos szerepet játszanak. Egyszerűen kell a biztonságérzetükhöz az, hogy ismerik a terepet, a szabályokat és tudják, itt teljesen önmaguk lehetnek, mindenestül elfogadják őket, és szeretet és barátok veszi körül őket. 

Én például, budapestiként nem gondoltam volna, hogy a „semmi közepén”, a kiskunsági homokháton található tanya, ennyi szépséget és különlegességet rejt. Például a csend. Milyen megkönnyebbülés a fülnek és a szervezetnek kiszakadni a zajos fővárosi forgalomból és elbújni az akácerdő közepén. Aztán a rengetegféle növény és állat. Minden évben végigjárjuk a lovak, disznók, baromfiak, kecskék, pávák óljait. És persze a kutyák, mindenki kedvencei. 

A szállás európai színvonalú, nem mellesleg akadálymentes, hiszen a vendéglátóknak fontos célja, hogy fogyatékkal élő emberek számára is elérhető szolgáltatást nyújtsanak. Az ételek változatosak és nagyon finomak. Ha megkérdeznénk a fiatalokat, hogy mi volt a legfinomabb étel a nyaraláson, szinte mindenki a kenyérlángosra szavazna. Nem véletlen. Ennek a tésztáját minden évben a csapattagok gyúrják, s utolsó este, a búcsúbuli keretében együtt falunk be belőle egy hatalmas mennyiséget. 

Bea néniék minden évben különleges programokkal készülnek nekünk, hogy ne unatkozzunk. Az utóbbi két év slágere vitathatatlanul a nemrég megépült medence. Itt helyben, biztonságosan strandolhatunk, Csaba bácsi pedig gondoskodik a party hangulatról a medence mellett felállított hangszóróval. Aki csendre vágyik, az távolabb, a fák alatt olvashat, hintázhat, beszélgethet a barátaival, vagy akár az állatokkal. 

Jártunk már Szabadszálláson, Kecskeméten arborétumban, minden évben lovagolunk és íjászkodunk, lovaskocsizunk, táncolunk, közösen főzünk, és az elmúlt 8 évben minden környékbeli látnivalót megnéztünk. Ilyenkor észrevétlenül is sokat tanulunk. 

A résztvevők többsége 30-40 éves fiatal felnőtt, és sokuk életében a szülőkről való leválás egy nagyon nehéz folyamat. Nyilvánvalóan a szülők számára is, de a fiataloknak is, hiszen a vágy nagyon erős bennük erre, de ők is szembesülnek sokszor a saját korlátaikkal. Mindenesetre ezek a nyaralások nagyon jó „próbák”, és tudatosan használjuk is arra, hogy erősítsük, fejlesszük az önállóságukat. Olyan feladatokat bízunk rájuk, amiket otthon jellemzően a szülők végeznek el helyettük, vagy ugyan ők végzik, de szülői segítséggel. A táborban azonban van idő és lehetőség arra, hogy saját maguk próbáljanak megoldani helyzeteket, feladatokat – és ebben rengeteg öröm és sikerélmény rejlik. 

A legmegkapóbb és legemlékezetesebb élmény számomra mégis a közös beszélgetések. Mindig szervezünk olyan programot, amikor egy-egy témáról beszélgetünk, és persze vannak a spontán esti beszélgetések, amikor csak úgy, minden tematika nélkül beszélgetünk egymással. Ezek a legszebbek. 30 éve dolgozom ezen a területen, de újra és újra megrendít az az őszinteség, szeretet és támogatás, ahogy ők egymáshoz fordulnak. Nagyon ritkán tapasztalok ilyet más közegben. 

A beszélgetésekből kiderül, hogy a legtöbb jelenlévő számára a Salva Vita klubok a legfontosabb szabadidős programok az évben, és ez a 3-4 nap az egyetlen nyaralásuk. A csapat tagjai többnyire 10 vagy akár több éve kötődnek az alapítványhoz és egymáshoz. Nem véletlenül. Ez a csapat az ő egyetlen baráti körük, ahol biztonságban érzik magukat, ahol számíthatnak egymásra, ahol úgy érzik, megértik őket. Sokan megnyílnak ilyenkor és megtudhatunk egymásról olyan dolgokat, amiket a hétköznapokban nem. Amiket csak a legközelebbi barátainak mond el az ember. Megrázó, megható, humoros és tanulságos beszélgetések ezek. Ezek azok a pillanatok, amiért újra és újra úgy érzem, hogy minden nehézség ellenére, ellenszélben is érdemes folytatni a munkánkat. 

Hihetetlenül felszabadító olyan emberek között lenni, olyan emberekkel beszélgetni, akikről biztosan tudom, hogy nem hazudnak, nem akarnak megtéveszteni, hanem azt mondják, amit gondolnak, amit éreznek. Nem biztos, hogy mindig tetszik, amit mondanak, vagy mindig könnyű meghallgatni. De tudhatom, hogy amit mondanak, az őszinte és igaz. Felbecsülhetetlen élmény.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Időhúzás vagy hozzáadott érték?

Impro színház értelmileg akadályozott és autista emberekkel

A mi történetünk … így indult