Amikor a történetek hidat építenek – Aladdin program a Salva Vita Alapítványnál
Vannak találkozások,
amelyek túlmutatnak egy egyszerű programon. Ilyen a Teszünk önkéntes csoport és
a Salva Vita Alapítvány együttműködésében megvalósuló Aladdin történetmesélő
program is, ahol generációk, élettapasztalatok és különböző élethelyzetek kapcsolódnak
össze valódi, mély emberi találkozásokban.
Nemrégiben
munkatársunk, Dénesné Spitzer Éva közel 60 szenior önkéntesnek tartott előadást
az autizmusról. Mindannyian a Teszünk önkéntes csapat tagjai voltak. Bár a
program előadásnak indult, végül egy kifejezetten jó, interaktív beszélgetéssé
alakult. Öröm volt látni az idősebb generáció nyitottságát és érdeklődését. De
kik is azok a Teszünk önkéntesek, és miért tartottuk fontosnak, hogy ez a
találkozás megvalósuljon?
A Teszünk egy olyan
szenior önkéntes közösség, amelynek tagjai aktív, nyitott és elkötelezett
idősebb emberek. Ők nem csupán segíteni szeretnének, hanem kapcsolódni, jelen
lenni és értéket teremteni. Tapasztalataik, életútjuk és figyelmük olyan
erőforrás, amely különösen értékessé válik azokban a helyzetekben, ahol a
kapcsolódás és az elfogadás kulcsszerepet játszik.
Az általuk vezetett,
Aladdin néven futó, történetmesélésre épülő intergenerációs foglalkozás éppen
ilyen helyzeteket teremt. Ezekből a találkozásokból mind az önkéntesek, mind a
speciális igényű fiatalok sokat profitálnak. A program középpontjában a
személyes élmények megosztása áll. A fiatalok biztonságos, elfogadó térben
mesélhetnek saját történeteikről, élményeikről és érzéseikről. Itt minden
résztvevő megtapasztalhatja, hogy az ő története is fontos.
A Salva Vita
Alapítványnál részt vevő fiatalok számára a kommunikáció, az önkifejezés és a
kapcsolódás gyakran nagyobb kihívást jelent. Az Aladdin program ebben nyújt
egyedülálló támogatást. A foglalkozások során a fiatalok megtapasztalják, hogy
valóban figyelnek rájuk, nem javítják ki őket, nem siettetik őket, hanem
egyszerűen jelen vannak velük.
Amikor valaki elmesél
egy történetet, és azt érdeklődéssel fogadják, az erősíti az önértékelést és az
önkifejezési bátorságot. A közös történetek segítenek felismerni, hogy mások is
átélnek hasonló érzéseket és helyzeteket, ami csökkenti az izoláció érzését. A
meghallgatás és az egymásra figyelés olyan készségek, amelyek természetes módon
fejlődnek az alkalmak során.
Ahhoz azonban, hogy
mindez megvalósulhasson, elengedhetetlen, hogy az önkéntesek felkészülten,
nyitottan és értően tudjanak kapcsolódni a fiatalokhoz. Ezért különösen
fontosak azok az alkalmak, amikor lehetőség nyílik arra, hogy olyan
információkat adjunk át, amelyek segítik az autizmus természetének jobb
megértését, és a gyakorlatban is jól használható tudást nyújtanak arról, mire érdemes
figyelni az autista fiatalokkal való találkozások során. Ennek köszönhetően az
önkéntesek magabiztosabban tudnak jelen lenni ezekben a helyzetekben.
Hálásak vagyunk a
figyelemért, a kérdésekért és azért az elkötelezettségért, amelyet a Teszünk
önkéntesei részéről megtapasztalhattunk. Ezek a találkozások, valamint a
program során megosztott történetek hidakat építenek generációk, élethelyzetek
és világok között. És talán éppen ez az, amire manapság leginkább szükségünk
van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése