A 8. Salva Vitás Strázsa Tanya tábor élménybeszámolója
Én ugyan még csak 2. alkalommal kísértem a csoportot, de a csapattagok többsége, a Salva Vita ügyfeleinek „kemény magja” mind a 8 Strázsa Tanya táborban részt vett. Nem bírják megunni. Többször is felvetettük mi, szervezők, hogy esetleg máshova menjünk, új helyszínt próbáljunk ki, de a résztvevők erről hallani sem akarnak. Hogy miért? Aki járt már a Strázsa Tanyán, annak nem kell magyarázni. Aki még nem, annak talán annyit mondhatunk, hogy a tanyát létrehozó és vezető házaspár, Németh Csaba és Némethné Horváth Bea személye, szeretete, kedvessége, befogadó szemlélete olyan vonzerő, aminek lehetetlen ellenállni. Ehhez adódik a különleges környezet és a városi ember számára különleges programok. Persze a mi ügyfeleink – jobbára tanulásban / értelmileg akadályozott és/vagy autista fiatalok - számára az ismerős környezet, az ismerős emberek is fontos szerepet játszanak. Egyszerűen kell a biztonságérzetükhöz az, hogy ismerik a terepet, a szabályokat és tudják, itt teljesen önmaguk...